Biztonságos jelszó könnyen

 

Összefoglaló

Írta Paul Arnote (parnote)

Arnote a cikkében felveti, hogy a felhasználók a könnyebb megjegyezhetőség (a hibázás elkerülése) érdekében néha igen egyszerű jelszót, vagy egy jelszó
csoportot használnak, variálnak, különféle azonosítások céljára. A probléma abból adódik, hogy a jó jelszó elég összetett, ezért nehéz megjegyezni. Azt javasolja, hogy azoknak, akik a problémával szembesülnek és megoldást keresnek, fájlok ellenőrző összegét használják jelszóként. Ő is, ahogy talán mások is, USB-kulcson visz magával mp3-as zenéket. Egy ilyen USB-kulcson több számnak, vagy mindegyiknek ki kell számítani az ellenőrző összegét és menteni.Az ellenőrző összeg kiszámítását egy egyszerű, terminálból kiadott parancs elvégzi:

md5sum [a fájl és útvonala, amiről készül] > fájlnév.md5

Tanácsos több ilyen md5 fájlt készíteni és tárolni a jelszónak használt mellett.

Tovább nehezíthető a jelszó megfejtése, ha az md5 összegből egy adott logika szerint veszi ki
a jelszónak használt kódot. Pl. úgy képezhető 10 karakteres jelszó, hogy veszi az első kettőt, a harmadik kimarad, a negyedik és ötödik után a hatodik kimarad, a nyolcadik és kilencedik stb.
kerül bele a jelsorozatba. Egy a fontos, a képzési szabályt jól jegyezzük meg.

Másik példa, hogy jelszót a zeneszám nevének első szava és az ellenőrző összeg utolsó nyolc
karakteréből rakja össze. A lehetőségek tárháza hatalmas.

 

Share
Kategória: Magazin, rendszer | Címke: , , , | Hozzászólás most!

 

KDE 4: a Plasma bemutatása

Eredeti cikk: KDE 4: Introducing Plasma

Írta: Paul Arnote (parnote)

Mostanra mindenki, aki Linux-ot használ, már hallott az új KDE 4-ről. A KDE fejlesztői

már nem asztali környezetnek, vagy DE-nek nevezik „azt”. Egyáltalán nem. Hanem KDE SC,
vagy „Software Compilation”-ként (szoftverösszeállítás) ismert.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Share
Kategória: Desktop, KDE4, Magazin | Címke: , , , | 1 hozzászólás

HDR fénykép QtfpsGUI-val és GIMP-pel

A szerző (roc4fun) szemléletesen mutatja be, hogyan lehet egy kevésbé sikeres fényképet feljavítani az említett két alkalmazással. A cikk fordítása: HDR fénykép Qtfsps és GIMP használatával

Az eredeti cikk: HDR Photography With Qtfpsgui & Gimp

Share
Kategória: DVD, Magazin | Címke: , | Hozzászólás most!

Filmek archiválása DVD::RIP-pel – kiegészítés

PCLinuxOS Magazine – 2010. január

Írta: Malcolm Ripley (malc)

A következőkben leírtak, minimális kiegészítést jelentenek a teljes folyamathoz, a leszedett videók
minőségének, vagy megjelenésének javítása érdekében. Emellett már a képaláírásokat is kezeli. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Share
Kategória: DVD, Magazin, videó | Címke: , , | 1 hozzászólás

Winff: az ffmpeg vidámabbik arca

Nagyon sokan ódzkodnak a parancssori utasításoktól. A ffmpeg kezeléséhez való grafikus felületet ismerteti parnoteWinFF: az ffmpeg vidámabbik arca.

Az eredeti cikk: WinFF: ffmpeg’s Happy Face

Share
Kategória: Magazin, videó | Címke: , , | Hozzászólás most!

Live USB-kulcs készítése kézzel

PCLinuxOS Magazine – 2009. november

Írta: JohnBoy

Megjegyzés a szerkesztőtől: nemrég a feleségem megkért, hogy telepítsek az Acer Aspire One netbookjára, az eredetileg telepített, vánszorgó Windows XP helyett PCLinuxOS 2009.2-őt és állítsam be a Dell Vostro 1000 notebookját Windows Xp-vel dual boot-ra. Mivel először az Acer Aspire One-ra akartam telepíteni, Live USB készítése mellett döntöttem. Azonban többször sem tudtam a PCLinuxOS Live USB Creator-ral indítható Live USB-t csinálni. Ezután kipróbáltam a Unetbootin-t. A PCLinuxOS-os verziójával ugyanoda jutottam, mint a Live USB Creator-ral. Próbáltam a windowsos változatot (Windows XP-t futtató komputeren), de nem jutottam semmire. Végül kipróbáltam az alább leírt módszert. Először megijesztett az eljárás hossza. Azonban, ahogy lépésről lépésre haladtam, nemcsak arra jöttem rá, hogy könnyű, de sikerrel el is készítette az indítható Live USB-t – az első nekifutásra. – Paul Arnote főszerkesztő, PCLinuxOS Magazine.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Share
Kategória: live, Magazin | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Filmek archiválása dvd::rip-pel

Eredeti cikk: PCLinuxOS Magazine – 2009. szeptember

Írta: Malcolm Ripley (malc)

Miért akarhatod archiválni a filmjeidet? Nos, az esetemben a hely és a kényelem miatt. A szobányi, túlságosan is sok CD-t és DVD-t nehéz kezelni! Egy 1TB-os meghajtó 70 GBP-be (100 USD) kerül és könnyedén elfér rajta az összes zene, film és fotó. Emellett még bedugható egy PS3-ba, ami egy AV vevőbe és az pedig egy HD TV-be van dugva. Külön plusz, hogy a PS3 használható zenei távirányítóként, vagyis a TV-t nem kell bekapcsolni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Share
Kategória: DVD, Magazin | Címke: , , | Hozzászólás most!

A remaster kiigazítása

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Share
Kategória: Magazin, rendszer | Címke: , , , | Hozzászólás most!